Nagyfüged » Blog Archives

Author Archives: Nagyfüged Önkormányzat

Bemutatkozás

Egyéb

Nagyfüged Gyöngyöstől és Hevestől egyaránt 20 kilométerre fekszik, a település határát átszeli az M3-as autópálya, ami infrastrukturális helyzetét jelentősen javítja.
A Budapest-Miskolc vasútvonal öt kilométerre halad el a falutól, a legközelebbi vasútállomás Ludason található.
Az első okleveles forrás 1301-ben Fygug névalakban említi a települést, amely 1427-ben a jászkunok birtokába kerül. A török hódoltság kezdetén már Nagy- és Kis-Figed névvel találkozunk. Ekkorra mindkét település elhagyatottan áll. Nagy-Figed három portája 1635-ben már adót fizető telkesgazdák által lakott. A település 1672-ig újra benépesül, majd 1707-től 1712-ig ismét elnéptelenedik, eztán az új lakosság ismeretlen helyről költözik be. Az önálló plébániát 1743-ban állítják fel. A falu Füged feliratú pecsétje 1780-ból való, rajta földből kinövő fügefa, mellette álló ekevas, illetve csoroszlya és iga, mindkét oldalon búzakalászfüzér.
A település nevezetességei között tartják számon a műemlék jellegű barokk templomot és késő barokk temetőkápolnát. Az akkor már nagyközség gazdaságát az 1874-es árvíz teljesen tönkretette, három év kellett a talpra álláshoz. A XX. század elején a település fejlődésnek indult, az utóbbi évtizedekben megépült az ivóvíz-, a telefon- és a földgázhálózat.
Az egészségügyi ellátást korszerű egészségházban vehetik igénybe a helybeliek. A faluban ma is sok a beépítetlen szabad terület, amelyek lehetőséget adnak vállalkozások, gazdasági egységek létrehozására.

Published by:

Választási ügyelet

Hírek

VÁLASZTÁSI ÜGYELET

nn

nn

TÁJÉKOZTATJUK AZ ÉRINTETT VÁLASZTÓPOLGÁROKAT, HOGY A HELYI VÁLASZTÁSI IRODA HÉTVÉGÉN 8-16 ÓRÁIG ÜGYELETET TART. AMENNYIBEN EBBEN AZ IDŐ;SZAKBAN SZERETNE KÉRELMET BENYÚJTANI A VÁLASZTÁSI IRODÁNAK, ÚGY HÍVJA A +36 30/471-4296 MOBILSZÁMOT!

Published by:

Bursa Hungarica 2014

Hírek

Nagyfüged Községi Önkormányzat Képviselő-testülete csatlakozott a Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat 2014. évi fordulójához.

nn

nn

A felhívások megtalálhatóak a letöltések menüpontban.

Pályázói belépési pont: http://www.eper.hu/eperbursa/paly/palybelep.aspx (amennyiben nem rendelkezik regisztrációval, itt megteheti).

Azok a gyermekek, illetve fiatal felnőttek, akik tanulói vagy hallgatói jogviszonyban állnak és nem részesülnek sem rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben, sem pedig Bursa ösztöndíjban, 2013. október 30-ig egyszeri iskolakezdési támogatásra szerezhetnek jogosultságot. A támogatás összege 5 000 Ft. Az iskolakezdési támogatás további feltétele, hogy az általános iskolás korú gyermek a helyi iskolában teljesítse tankötelezettségét (kivételt képeznek a 6-, illetve 8 osztályos gimnáziumba járó tanulók).

A kérelemhez minden esetben csatolni kell az iskolalátogatási igazolást!